Partner program
Ön is fogorvos? Legyen partnerünk! Önnek csak a páciensekkel kell törődnie! A többi a mi dolgunk!
x
Ne kánikulában vetessük ki a bölcsességfogunkat!
Szerző:
Dátum:
2017. augusztus 08. 10:54
Forrás:
Az elmúlt tíz évben csaknem megduplázódott a bölcsességfog-eltávolítások száma, főként az egyre tudatosabb fogszabályzás miatt.
Ne kánikulában vetessük ki a bölcsességfogunkat!

Vannak ugyan jelentős kockázatok, de komolyabb szövődmény csak nagyon ritkán fordul elő. Ha nem megfelelően nő a fog, gyulladást, fájdalmat okoz, akkor nem érdemes halogatni a beavatkozást – mondja a szájsebész hangsúlyozva, hogy az utóhatások miatt ne nagy melegben vetessük ki a bölcsességfogat, kánikulában ugyanis nagyobb az esély egy komolyabb ödéma kialakulására.

A 18 és 30 év közötti korosztály elsősorban a fogszabályzó orvosa javaslatára veteti ki a bölcsességfogait. Vannak azonban olyan szülők is, akik már 8-10 éves korban el szeretnék távolíttatni gyermekük még csíra állapotban lévő bölcsességfogát, mert a panoráma röntgen szerint rossz lesz a fog pozíciója, nem tud majd előtörni, és így később számtalan gondot okozhat. Ugyanakkor érdemesebb megvárni a 16-18 éves kort, addig ugyanis még az állkapocs is fejlődik, és előfordulhat, hogy végül gond nélkül kinőnek a bölcsességfogak. A csíra állapotú fog eltávolítása ráadásul a fogorvosnak is nehezebb, mint a már 2/3 részt kifejlődött fog.

Az alsó bölcsességfogakat nehezebb kiműteni, mint a felsőket,  lent ugyanis keményebb, vastagabb a csont. Összességében a páciensek 70-80 százaléka szenvedi meg a beavatkozást, általában a műtét utáni 2-3 napban fordulnak elő kellemetlenségek. Nyár közeledtével fontos szempont lehet a műtét időzítésekor, hogy kánikulában nagyobb az esély az ödéma kialakulására. Ha mégsem lehet elkerülni a műtétet, a hűtés, a borogatás és a pihenés segíthet, illetve gyakran kap a beteg antibiotikumot is. 

Néhány alapszabály van még, amit be kell tartani, például hogy nem szabad szívogatni a fog helyét, gondoskodni kell a seb külső hűtéséről, 3 napig kerülni kell a tejtermékeket, mivel azok a táptalajul szolgálhatnak a baktériumoknak. Kávét és alkoholt se fogyasszunk, hiszen ezek fokozzák a vérzést. Minél tisztább a szájüreg, annál gyorsabb a gyógyulás. Már a műtét napján lehet fogat mosni, és naponta érdemes többször öblögetni.

Attól, hogy egy bölcsességfog nem tud előbújni, nem feltétlenül kell eltávolítani, előfordulhat ugyanis, hogy soha nem fog panaszt okozni. Érdemes azonban ebben az esetben is évente panoráma röntgen felvételt készíttetni, hogy megelőzzük a ciszta kialakulását. Utóbbi ugyanis gócként számtalan egyéb problémát, így hajhullást, bőrbetegséget is okozhat azáltal, hogy gyulladás alakul ki, és baktériumok jutnak a vérbe. Az eltávolítás mellett szól, hogy elhelyezkedésük miatt a bölcsességfogakat nehéz tisztítani, ezért romlandóbbak, mint a többi fogunk, és nehézkesebbé is teszik az őrlő fogak megfelelő ápolását. A bölcsességfognak ráadásul alig van funkciója, hídnál nem számítanak rá pillérként, és a fogpótlásban sem játszik szerepet – mondja az egyetemi docens.

Előfordul, hogy a bölcsességfog eltávolítása komolyabb csontvesztéssel jár, ez azonban önmagában  nem jelent bajt, hiszen ha lassan is, de a csont újraépül, kb. fél év alatt megszűnik a fog eltávolítása miatt keletkezett hiátus az állkapocsban. Sokan tartanak attól, hogy eltörhet az állkapcsuk, megnyílhat az arcüregük vagy megsérülhetnek az idegek – ezek valós kockázatok ugyan, de csak nagyon ritkán fordulnak elő. Szájzár is csak elvétve alakul ki, ezt nem csak a beavatkozás, hanem az érzéstelenítő is kiválthatja izomlazítóval, antibiotikummal orvosolható, miközben mozgatni, feszegetni kell.

Kapcsolódó fotók